Hont Vendégház
Kikapcsolódás a természet ölelésében
Bemutatkozás
Vendégházunk a festői Hont településen, a Börzsöny vonalán várja a pihenni vágyókat.
Öt hangulatos apartmanunkban (2×3 fős és 3×2 fős) minden adott a kényelmes kikapcsolódáshoz: saját fürdőszoba, jól felszerelt konyhasarok – edényekkel, kapszulás kávéfőzővel, kenyérpirítóval, vízforralóval, főzőlappal, mikrohullámú sütővel és hűtőszekrénnyel.
Az udvarban egy külön épület biztosít helyszínt családi és baráti összejöveteleknek, míg a fedett kerti részben bográcsozni, szalonnát sütni vagy kemencében sütni-főzni is lehet.
Ezen kívül szauna és úszómedence várja a feltöltődni vágyókat.
A környék bővelkedik látnivalókban és programokban: kirándulások, túrák és biciklitúrák mellett felfedezhető a Drégely vára, a Honti-szakadék, vagy akár a Dudincei gyógyfürdő.
A közelben várja a Mikszáth Kálmán Emlékház, a Balassagyarmati Füvészkert, a Nyírjesi tavak, de a Palócring is élményteli kikapcsolódást kínál.
